Rozsnyayné Grandpierre Ivett

Miért lettél edző?

• Viszonylag hamar kezdtem edzéseket tartani. Mikor még mi versenyeztünk, már tartottam csoporttársaimnak bemelegítést.
   

• 18 éves koromban felkértek, hogy Rákoscsabán tartsak táncórákat. Egyből beleszerettem az oktatásba és ettől kezdve erre szenteltem az életem.
   

• A COVID ideje alatt nekünk is át kellett gondoljuk merre tartunk. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy testvéremmel együtt szeretnék saját táncstúdiót létrehozni. Azóta együtt törekszünk arra, hogy a Gravity egy olyan gyerekbarát közösség legyen, ahol mi is szívesen felnőttünk volna.

Mit szeretnél átadni a táncosoknak?

• Azt szeretném, hogy minden táncos megtanulja önmagából kihozni a legtöbbet. Hiszem, hogy nem az a legfontosabb, ki áll mellettünk vagy ki teljesít jobban, hanem az, hogy tegnaphoz képest ma miben tudtunk fejlődni.
   

• A versenyzés fontos része a táncnak, de igyekszem a kompetíciót egészséges keretek között tartani. Mindig lesznek nálunk ügyesebbek, tapasztaltabbak vagy más területen erősebbek – és ez teljesen rendben van. A cél nem az, hogy mindenáron másokat győzzünk le, hanem hogy a saját lehetőségeinkhez képest a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból.
   

• Szeretném, ha a táncosaim megtanulnának örülni a saját eredményeiknek, legyen az egy újonnan elsajátított mozdulat, egy bátrabb színpadi kiállás, egyéni fejlődés vagy akár egy dobogós helyezés.

Mi a kedvenced a munkádban?

• Talán az, amikor látom, hogy a táncosaim őszintén örülnek annak, amit együtt csinálunk. Legyen szó egy tematikus óráról, ahol a közös élményekkel a csoportkohéziót erősítjük, vagy egy fellépésről, amikor a színpadon mosolyogva, felszabadultan táncolnak – ezekért a pillanatokért igazán megéri csinálni.
   

• Különösen szeretem megnevettetni őket a legnehezebb feladatok közben is. 😄 Mert a mozgás bizony néha fájhat: a nyújtás, az erősítés és egy-egy kihívást jelentő gyakorlat nem mindig kellemes. De szerintem ettől még nem kell szenvednünk. Ha már önkínzás, legalább élvezzük! 😄💪
   

• Számomra az egyik legnagyobb öröm, amikor egy nehéz óra végén fáradtan, de mosolyogva mennek haza a táncosaim.